Egy egészséges élet, egy boldog élet. Ez a Tiens.
A keleti filozófia szerint az ember az Univerzum kicsi része és a természet törvényei szerint él. Ha nem tartja be a törvényeket, akkor megbetegszik. Ezeket a természeti törvényeket keleten fedezték fel és sikeresen alkalmazzák a mai nap is.
Ahhoz, hogy elindulj egy egészségesebb élet felé mindenképpen a szervezet tisztításával kell kezdeni. Ez az alapja mindennek.
Tisztítás: Sok betegség az étellel kerül a szervezetbe. Ha úgy eszünk, ahogy sikerül, amit sikerül és ahol sikerül, akkor a vastagbélben felgyülemlik a meg nem emésztett ételmaradék, amely évtizedekig is benne maradhat. Az ember három vagy több "kinyúlt zsebet" visel tele székletkővel. A vastagbél idővel kinyúlik, deformálódik, nyomja és kiszorítja a belső szerveket a megszokott helyükről, amelyek így nem tudnak normálisan működni. Ennek eredményeképpen fejlődnek ki a betegségek. Más szóval a szennyezett vastagbél sok betegség forrása. A kínai orvoslás szabályai szerint a bélrendszert különös gonddal kezeljük. A vastagbél - az egészség tükre - mert rá vetül minden életbevágóan fontos szerv. Ahhoz, hogy megszabaduljunk a betegségektől, ki kell tisztítani a szervezetből minden salakot, mérget. Mindig a bélrendszer tisztításával kell kezdeni. NEM SZABAD tisztítást végezni, ha akut betegség van jelen (láz, komoly nőgyógyászati probléma). Az ősi kínai orvoslás szeirint a tisztítást az adott szerv és meridián maximális feszültsége óráiban kell végezni, adott esetben reggel 5-7 óra között. Ahhoz, hogy a szervezet minnél kevesebb hasznos anyagot veszítsen és tudjon tisztulni, a bélrendszer tisztítása mellett hozzá kell szoknunk a rendszeres vízfogyasztáshoz. Ha nem érezzük, hogy kellőképen megtisztultunk, kezdjük újból. A tisztítást addig kell végeznünk, amíg nem jutunk eredményre. Napi többszöri széklet, vizenyők eltűnése, érezhetően jó közérzet.
A Tiens cég 105 országban hivatalosan forgalmazza a termékeit, az EU országaiban is. A termékek nagy része Magyarországon is kapható.
GYERE, VÁGJ BELE ÉS ÉLD AZT AZ ÉLETET, AMIT MINDIG IS AKARTÁL!
Két lehetőséget kínál fel a Tiens cég az embereknek:
1. Az egészségmegőrzést,
2. A pénzszerzési lehetőséget.
Az üzleti életben az embereket 4 kategóriába sorolhatjuk:
I. Vannak, akik egy munkáltatónak dolgoznak és a munkájukért cserébe egy előre, szerződésben meghatározott fizetést kapnak. Ezeknek az embereknek van minden hónapban fizetésük, van éves fizetett szabadságuk, de senki nem garantálja, hogy ez mindig így lesz. Ráadásul 40-45 évnyi munkaviszony után sincs rá garrancia, hogy majd tisztességes nyugdíjat fognak kapni. Sokan örülnek, ha egészségesen érik meg a nyugdíjkort, ellenkező esetben a nyugdíjból alig futja gyógyszerekre. Vagyis az első kategóriába tartozó emberek általában kis fizetéssel rendelkeznek, kevés a szabadidejük, mert kénytelenek idejüket pénzért eladni annak ellenére, hogy életükben a legértékesebb dolog az idő.
II. A második kategóriába tartoznak azok az emberek, akik a saját üzletüket építik, a saját erejüket, pénzüket fektetik bele. Ők a vállalkozók. Ez az üzlet addig nyereséges, amíg minden idejét és figyelmét ennek szenteli.
III. Ebbe a kategóriába azok tartoznak, akik képesek egy olyan rendszerbe foglalt üzletet felépíteni, amelyben mások tudását, erőfeszítéseit, befektetéseit hasznosíthatják. Vitathatatlan, hogy ez már egy nagy üzlet, óriási tőkével.
IV. A pénzáramlás negyedik kategóriájába tartoznak azok a befektetők, akiknek annyi pénze van, hogy nem is kell dolgozniuk, meg tudnak élni a befektetéseikből járó kamatokból.
"A SZEGÉNYEK ELADJÁK PÉNZÉRT A SZABADIDEJÜKET, A GAZDAGOK PEDIG PÉNZÉRT VÁSÁROLNAK SZABADIDŐT."
A III-IV-es kategóriába tartozó embereknek sok a pénze és sok a szabadideje is.
Milyen üzletről is van szó? Ez egy információátadáson alapuló üzlet. Tudjuk, hogy manapság hatalmas mennyiségű áru fekszik a boltok polcain, jelenleg a fő gazdasági problémát nem a termék előállítása jelenti, hanem annak eljuttatása a fogyasztókhoz.
A termék eljuttatásának egyik módszere a kiskereskedelem, de eközben az áru ára a százszorosára növekszik, mivel óriási összegeket kell a közvetítőkre költeni. Ezeknek a kiadásoknak a nagy részét a reklámok teszik ki. Mi kiiktatjuk a közvetítőket. Hogyan is működik az az információs üzlet amelyet más szóval többszintű, azaz multilevel marketingnek hívnak? Ez a rendszer kiiktatja azokat a láncszemeket, amelyekre nincs szükség. Egyetlen láncszem marad meg, ez pedig az értékesítő. Az értékesítő a cég érdekeinek a képviselője. Az áru hálózatonkeresztüli értékesítése mindenkinek előnyös. Fogyasztónak, termelőnek egyaránt.
A statisztika szerint: ahol megjelenik a Tiens, mindenütt rövid idő alatt hatalmas eredményeket ér el. A Tiens cég megajándékozza az emberiséget az ősi kínai-tibeti orvostudomány egyedülálló receptjeivel.
A Tiens 7 fajta bevételhez juttatja munkatársait:
1. Amikor belép a cégbe, hozzájut az első bevételhez: ez a kisker és a nagyker ár közötti árrés (25%)
2. Ebbe az üzletbe tetszőleges mennyiségű munkatársat hívhat meg, de vegyünk egy konkrét példát: 4 munkatársat hív meg. Ekkor hozzájut a másik bevételi forráshoz is: a közvetlen jutalékhoz, amely 5%-43%ig terjed és a közvetlenül belépett munkatárs vásárlásai után kapjuk.
3. A harmadik bevételi forrást akkor kapja, amikor az Ön által beléptetett 4 munkatárs lemásolja a munkamódszerét és pl. újabb 4 munkatársat von be a hálózatba. Ezt a bevételi forrást közvetett hálózati jutaléknak hívjuk, 4%-tól 38%-ig terjed és az Ön struktúrájának értékesítési összforgalmából számítják ki. Van 1 fontos dolg! Miért olyan egyedülálló ez az üzlet?
A tradícionális üzletben a tapasztalat és tudás közvetítése fokozott harchoz vezethet a konkurenciával, itt viszont ellenkezőleg: ennek eredményeként a negydik bevételi forráshoz is hozzájuthat.
4. A vezetői jutalék. Ezt akkor kapja meg, ha vezetőket sikerül fenevelnie, olyanokat, mint saját maga. 1%-ot fizetnek ezért a forgalomból.
Ezekből a bevételi forrásokból Ön hatalmas összegekhez juthat, de a cég még itt sem áll le, amikor is 3 további bevételi forrást ajánl fel Önnek:
5. Ajándékok: ebben az üzletben a sikeres munkát káprázatos ajándékokkal honorálják! Pl:
- turistautakkal a világ különböző pontjaira, egzotikus országokba,
-luxusautókkal,
-yachtokkal,
-magánrepülőgépekel,
-házprojektekkel.
6. Prémiumok és Tiszteletreméltó címek! Az értékesítőknek a sikeres munkájukért Tiszteletreméltó címeket ítélnek meg és negyedéves jogdíjakat fizetnek.
7. A hetedik bevételi forrás az üzletben a részvények! Azok az értékesítők, akik egy megadott szintet elérnek, jogot szereznek arra, hogy a cég társtulajdonosaivá váljanak, Tiens részvényeket vásárolhatnak. Ez a passzív jövedelem, ami örökölhető! Ez az a forrás, ahonnan az állandó jövedelme származik.
Előnyök:
-nincs havi kötelező vásárlás
-göngyölített forgalom
-az elért szintek megmaradnak függetlenül attól, hogy az ember tovább dolgozik avagy sem, de ha folytatja, még feljebb jut.
-a nemzetközi statisztika szerint a Tiensnél a jogdíjat általában 2-3 év alatt érik el.
-a Tiensnél nagyon könnyű nemzetközi értékesítővé válni.
AMIÉRT ÉRDEMES A TIENSHEZ CSATLAKOZNI:
Egyszerű belépés: nem kell százezreket befektetni ahhoz, hogy Ön is részese lehessen a TIENS csapatnak. A regisztrációs díj mindössze 10 dollár, illetve ennek megfelelő magyar forint. Az egyszerű és olcsó regisztrálás után tagunk a következőkkel gyarapodik:
-egy életre szóló tagsággal: a tagságot nem kell folyamatosan megújítani, viszont örökíthető, illetve örökölhető!
-azzal a kiváltsággal, hogy 25%-al olcsóbban, nagykereskedelmi áron juthat a termékekhez.
-egy ismertető csomaggal, amely tartalmazza a céginfót, a termékek részletes ismertetését és a karrier-lehetőségeket.
-egy 8 számjeggyel ellátott névre szóló kártyával, amelyen nyilvántartják nemcsak a saját vásárlásait, de a beajánlott emberek vásárlásait is, valamint telefonáláskor ingyenes Flotta-kedvezmény a TIENS tagok számára!
Mindenki végezheti, a munka nincs korhoz, végzettséghez, vagy lakóhelyhez kötve.
Pontgyűjtős: a saját és csoport vásárlásaiból képződött halmozódó pontok sem havonta, sem évente nem törlődnek! Vezetői szintig nincs kötelező vásárlás a jutalékért!
Korlátlan lehetőségek: az elérhető jövedelemnek nincs felső határa, csak az Ön szorgalmán és kitartásán múlik, hogy mennyit keres!
Kis üzleti kockázat: a belépés összege olyan jelentéktelen, hogy már minimális üzleti siker esetén is hamar megtérül.
Rugalmasság: nincs állandó munkarend, Ön a saját életritmusához alakíthatja, hogy mikor dolgozik.
Nincs főnök, nincs alkalmazott: Ön csakis saját magának tartozik elszámolással.
Képzések, tanácsadások és támogatások: Önnek folyamatsan rendelkezésére áll a sponzori segítség, illetve az orvosi tanácsadás.
Biztonság: jutalékos rendszerünk biztosítja Önnek a folyamatos jövedelmet akkor is, ha Ön valamilyen oknál fogva egy ideig nem tud aktívan részt venni a munkában. (ez magasabb szintre vonatkozik)
Nemzetközi üzletlehetőség: a TIENS világcég, ennek következtében Ön a hazáján kívül is folytathatja hálózatának bővítését.
Egyenő esélyek: egy nőnek ugyanannyi esélye van sikeressé válni nálunk, mint egy férfinak.
Rendkívül ösztönző rendszer: utazások, rendkívüli kedvezményes vásárlási lehetőségek, luxusautó, jacht, repülő, nyaraló stb., jogdíjszerű járadék, részvénytulajdonossá válási lehetőség...
A marketing terv fő előnyei:
Nincsenek havonkénti kötelező vásárlások, vagyis ahhoz, hogy pénzt kereshessünk, nem kötelező havonta terméket venni.
Ha egyszer valaki elért valamilyen szintet, akkor többé nem fogja azt elveszíteni. Például, ha Ön alamely oknál fogva két-három hónapig vagy ha több ideig nem tudott dolgzni, a struktúrájában csökkent az áruforgalom, akkor nem veszti el az elért szintjét és a kapott jutalék-százalékok megfelelnek az Ön szintjének.
A szintek sikeres eléréséhez nincsenek kötelező feltételek, hogy az Ön által közvetlenül beléptetett üzlettársai az ehhez szükséges fokozatokat elérhessék. Például: Ön elérheti a legfelsőbb szintet olyan üzlettársakkal is, akik a struktúrájában mélységben elérik az ehhez szükséges szinteket, független attól, hogy közvetlenül az üzlettársai milyen szinten vannak. ettől az Ön jutalékszázalékai még nem lesznek kisebbek.
A korlátlan lehetőségek világa. Tiens.
Hogyan működik a HuPont.hu?
A webhely és lapjainak szerkesztéséhez jelentkezz be a "Bejelentkezés" linkre kattintva.
Ezután a felső szerkesztő sávon keresztül elérhető "Segítség" oldalon elolvashatod a weblap létrehozás egyszerű lépéseit!
Érdemes figyelmesen elolvasni ezt az ismertetőt! Javasoljuk, hogy olvasás közben probáld ki a működést, gyakorolj egy kicsit, mielőtt nekilátsz a honlapod oldalainak elkészítéséhez!
Ezt a szöveget most nyugodtan kitörölheted!
Ha még nem kértél és regisztráltál HuPont.hu weblapot akkor itt megteheted:
Saját Honlap Ingyen
NÉHÁNY FRISS WEBOLDAL
(MAI LÁTOGATOTTSÁG SZERINT).
1. Szabadulószoba Budapest - Play! Az Élő Társasjáték
► Szabadulószoba Budapest VII. kerületében, a Rózsa utcában. Három különleges, máshol nem látható feladatokkal megalkotott pálya. Fedezd fel Da Vinci titkait, nyomozz Hasfelmetsző Jack után vagy akadályozd meg, hogy Frankenstein feltámassza Drakulát.
szabaduloszobabudapest.hupont.hu
► Geometry Dash challenges players by controlling icons to jump over obstacles at a fast pace.
geometrydash-lite.hupont.hu
3. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
freehacker.hupont.hu
4. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
bungakusuma.hupont.hu
5. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
assignmentwritingquick.hupont.hu
6. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
cyberapp.hupont.hu
7. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
ewoodmaple.hupont.hu
8. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
buszon.hupont.hu
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
momentous.hupont.hu
10. Cps Test
► The Cps Test is a simple online tool designed to do just that. It provides a timed window, usually ranging from a few seconds to a minute, during which you click your mouse as many times as possible.
cpstestpro.hupont.hu
11. Autófelvásárlás gyorsan, korrekt áron-készpénz fizetéssel vagy átutalással
► Autófelvásárlás hirdetés nélkül, gyorsan és biztonságosan. Magánszemélyektől és cégektől vásárolunk eladó autókat korrekt áron, azonnali fizetéssel. Ha nem szeretnél hirdetni, alkudozni vagy várni, hívj minket bizalommal.
wreck-car.hupont.hu
► Feleljen meg az előírásoknak - bízza profira a munkavédelmet.
dolgozzbiztonsagban.hupont.hu
13. 電子煙
► 使用 INF電子煙時,如果感覺吸阻變大或口感變空,很可能是進氣孔堵塞造成的。
hemei.hupont.hu
14. fnaf 2
► the Toy versions are made utilizing facial recognition technology connected to criminal databases.
fnafgameiu.hupont.hu
15. Kiskedvencének a webshopja!
► Itt mindent megtalál amire a Kiskedvencének szüksége lehet!
kutyamutyi.hupont.hu
16. Rézfúvós hangszerész mester Rácz Rudolf
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
raczrudi.hupont.hu
17. Vernal
► vernal standing desk is well suited to UK users seeking a refined and reliable solution. It appeals to professionals who value consistency and thoughtful design over novelty.
vernal.hupont.hu
18. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
eselyvonal.hupont.hu
19. ETEI | Electronic Components Distributor
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
etei.hupont.hu
20. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
viedelcaso.hupont.hu
21. spike
► spikegame apk
spikevolleyball.hupont.hu
22. Paper IO Game
► Paper io proves that simple ideas can lead to engaging gameplay.
paperioonl.hupont.hu
► Easywebplans IT LLC, a creative Website Design Dubai, combines aesthetics with robust development.
easywebplansitllc.hupont.hu
24. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
dunaszigetiplebania.hupont.hu
► Eredeti- és utángyártott tintapatronok és tonerek nagy választékban. Nyomtatók eladása és javítása - 30 év tapasztalat
tonercentertrading.hupont.hu
26. Lakásban tartott állatok és tisztaság – praktikus tippek szőnyegtulajdonoso
► A lakásban tartott háziállatok jelenléte rengeteg örömet ad, ugyanakkor folyamatos kihívást jelent a tisztaság megőrzése szempontjából.
legszebbkanapeatisztakana.hupont.hu
27. Sziget Taxi - Szigetszentmiklós és környéke 0630 1733 972
► „Sziget Taxi – gyors, pontos és megbízható taxi szolgáltatás Szigetszentmiklóson és környékén.(Szigetszentmiklós, Szigethalom, Dunaharaszti, Halásztelek, Taksony, Tököl, Alsónémedi, Áporka, Délegyháza, Dunavarsány, Majosháza, Kiskunlacháza)
s-sziget-taxi.hupont.hu
28. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
roszstudio.hupont.hu
29. Erdély Korond utazás busszal busz buszjárat
► Erdély Korond utazás körutazás busszal busz buszjárat Budapest Szeged Korond
erdelyutazas-busszal.hupont.hu
30. Mixed Design Premium Apartment is launched in Bangalore at Brigade Granada
► Brigade Granada is a creative design premium residential apartment project by Brigade Group located on Whitefield Hoskote Road in Sannatammanahalli East Bangalore. Built across 20 acres. https://www.thebrigadegranada.info
brigadegranadas.hupont.hu
31. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
snowrider.hupont.hu
32. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
lolok.hupont.hu
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
resonanas.hupont.hu
34. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
fnaffreeio.hupont.hu
35. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
etihaduaevisa.hupont.hu
36. abcom
► Best Laptop Rent in Varanasi
satvikstyle.hupont.hu
37. cleanmasters
► Szobafestő és lakás felújító szolgáltatások bemutatása és ügyfelek elérése
cleanmasters.hupont.hu